A csoportvezető értékelése

Somorjai Karola - csoportvezető

A csoportvezető tanulási folyamata:

Rájöttem, hogy objektíven és meggyőzően kell megtudnom a gyerekek véleményét a projektről (még akkor is, ha ez nem egyezik az én véleményemmel) - ez nagyon hasonlított egy piackutatáshoz, ezért elvégeztem egy netes kurzust: a www.coursera.org-on - English for Business and Entrepreneurship (University of Pennsylvania) - amiből elég sok elméleti alapot nyertem, és nagyon jót tett angol tudásomnak. Ez már önmagában megérte, de fokozatosan rájöttem, hogy szemléletbeli váltást is előidézett nálam ez a tanulási folyamat.

A projekt elvégzése során napi szinten megtanultam átélni és megtapasztalni, hogy amikor láthatólag senki nem csinál semmit, és mindenki közönyös, és már éppen hagynám abba az egészet - akkor kiderül, hogy vannak rajzok, ötletek, erőfeszítések - ebből nagyon sokat lehet töltődni. Hobbim a fotózás - őket fényképezni önmagában feltöltődés szokott lenni, ezen az oldalon is én voltam a képek készítője.

Azzal is meg kellett küzdenem keményen, hogy a tanórán kívüli bármilyen fejlesztésnek, törődésnek, programszervezésnek, időbeosztásnak akkor is van értelme, ha kisebb adagban, de folyamatosan, napi szinten műveli az ember, látható eredmény nélkül. Egy esti alkalmat 45 percesre nem lehetett tervezni - de lehetett sokkal többször 22, 34 percesre.... Sokkal többször és lényegesen hatékonyabban - mintha a hagyományos 45 percet tartottuk volna. Amikor viszont belelendültünk, akkor az idő hosszabbra nyúlt, de ez nagyon veszélyes volt, mert a motiváció nagyban csökkenhetett ettől. Érezhető volt, hogy extra kihívás volt a kollégistáknak, hogy a tanórán kívül foglalkozzanak szervezetten valamivel, ezért inkább a folyamatra, mint a produktumra összpontosítottam. A gyerekek sokszor nem is vették észre, hogy nem csak csütörtök esténként foglalkoznak a feladattal.

A csoportdinamikát nagy mértékben befolyásolta a közömbösség, a motiválatlanság, a kötelező munka kötelező elkerülése, a felelősség hárítása, a kommunikációs problémák, az együttműködés hiánya. Mivel ezt a projektet iskolán kívüli időnkben, a kollégium keretein belül, és szabad időnk felhasználásával valósítottuk meg - ezért nagyon sokszor volt mélypont. Ráadásul a mélypontok nem is mindig egyszerre jöttek, hol egyik csapatnál, hol másiknál, hol nálam. A versengés, a pontgyűjtés, a győztes hirdetése vagy akár a versenyhelyzet felépítése nem volt támogatott. A gyerekek nem akartak versenyezni egymással - s bár a játékok végén volt csokidíjazás - egyértelműen kifejezésre az jutott, hogy most ne versenyezzünk. Lélektanilag érzékeny terület lett - és erről megoszlottak a vélemények, hogy szükséges-e ebben az esetben.

A járvány és az ezzel járó karantén pontosan a vége előtt vágta keresztbe a dolgot - így a virtuális térben még nehezebb volt a már megkezdett munkákat befejezni a gyerekeknek, és nekem is. (Még akkor is, ha azt gondoltuk, hogy könnyen mindenki beszél a másikkal - gyakorlatilag visszasüllyedtünk az év eleji állapotba - a teljes csoport nem tudott maximálisan együttműködni, aki eddig passzív volt, az most még jobban az lett...) Akinek eddig sem volt kedve, az nyilván még kevésbé volt elérhető - ehhez képest, amikor elolvastam a diákok munkáit, egészen meglepődtem, sokkal negatívabb hangra számítottam, és végül arra az elhatározásra jutottam, hogy különösebb változtatás nélkül teszem közre a diákok gondolatait. Számomra is tanulságos volt: mindenképpen a jövő feladatai között van, hogy arra megtanítsam őket, és gyakorolni tudják, hogy hogyan fejezzék ki produktív módon az ellenkezést, a nem akarást, és a bármilyen MÁS ötletet, gondolatot. Az, hogy önmagában lehetőséget adok nekik arra, hogy "itt van - csináljátok" - az nem lesz elég. Ha biztosítom őket arról, hogy kapnak segítséget - még egyenlőre az is kevés. Bármikor, amikor együtt leültünk, és azt mondtuk, hogy van 45 percünk erre, és erre, és csináljuk - talán akkor működött, eleinte döcögve, de működött. Ahogy kilépünk ebből a körből, vagy akár a teremből - akkor már önállóan nagyon nehezen megy a cselekvés. A karanténban ez még jobban felerősödött - a csoport kommunikációja széthullott. A heti e-meetingeken általában kb háromnegyede jelent volt, de érezhető volt, hogy már csak "ismerik" egymást. Szeptemberben újra kell szerveződni. A teljes játékcsomag szabálykidolgozása nem történt meg végül májusra sem, Réka és Hunor nem tudtak produktívan együttműködni - ezt a következő, együtt töltött tanév kihívásai közé tesszük. Az is a jövő kihívásai között lesz, hogy hogyan dolgozzuk fel azt, ha nem csináltunk meg valamit határidőre, s erről nem kommunikáltunk, nem egyeztettünk. A kudarc feldolgozása, értékelése, létének önmagunktól való hárítása és tagadása és az azt megelőző önreflexió lesz a következő alap, amiről indulni tudunk a karantén után.

A karanténban megváltozott a munkarendem - a "normális munkaidőt" kihasználva bejelentkeztem egy Konfliktuskezelés képzésre a MATEHETSZ honlapján - az itt tanultak jobban rávilágítottak egy-egy elakadásomra.

Sokat gondolkodtam azon, hogy bár elértük a célunkat: létrehoztunk egy játékcsomagot - de tudatosan választottam azt, hogy a játék pontos részletes leírását, összetevőit nem részleteztem ebben a projektben. Arra fókuszáltam, hogy milyen folyamatokat generált a játékcsomag elkészítése, kigondolása, kipróbálása a csoportban.

Ez az értékelés igen szubjektívre sikerült - de egy csoportdinamika, egy fejlődés ilyen környezetben nehezen mérhető, és nehezen értékelhető - eredetileg is ezt a megfoghatatlanságot akartam valahogy reprezentálni, valahogy regisztrálni, (akár saját magamnak is), hogy milyen konkrét eredményei vannak egy ilyen projekt feladatnak - ami alapból a közöny leküzdését és a csoportkohézió kialakulásának megsegítését tűzte ki célul. Mindezt úgy, hogy az őszinteség is fontos szempont legyen - számomra a bátorság megszerzése volt a legnagyobb kihívás - mert ha az őszinteségre helyezem a hangsúlyt, akkor szembe is kell néznem a saját reflexiómmal, és meg kell találnom a saját fejlődési területeimet is....

A járvány, és a karantén pontosan azt a momentumot nem engedte időben és térben megvalósítani, amiben egyértelműen hiányt szenvedünk: az elvégzett munka dicséretét, a pozitív visszacsatolást, és az ünneplést. Akárhogy is nézem, biztosan van jobb, szebb, grandiózusabb, szakmaibb projekt a miénknél - én mégis úgy értékelem, hogy CSINÁLTUK, EGYÜTT, ÉS VOLT ÉRTELME - és igen sok jó, vidám pillanatot köszönhetünk neki. A kollégiumi élet egyik fontos értékelése a diákok felől a távoli jövőben, az az EMLÉKEK tárháza. Teljesen biztos vagyok abban, hogy ezzel a megvalósult projekttel gazdagítottuk ezt a tárházat.